Hévíz:

Hévíz a Dunántúl egyik legfontosabb gyógy és idegenforgalmi központja. 1995-ben ünnepelte fennállásának 200. évfordulóját. A kétszáz év alatt a Hévízi-tó, amely a föld legnagyobb vizfelületu melegvizu gyógytava, nemcsak Európában de az egész világon ismertté vált. Hévíz jelenleg Magyarország egyik legjelentosebb fürdohelye, ahol minden vendéget sok szeretettel fogadnak, legyen az magyar vagy külföldi, beteg vagy egészséges. A település történetéről feljegyezték: 1328-ban Heuwyz-nek írják a nevét, ami a meleg vízre utal. A kőkorszak óta folyamatosan lakott hely, számos római kori emlék is előkerült határában. A római kortól a középkorig kimutatható a tímárok itteni tevékenysége. Ezt bizonyítják a környékbeli falvak (Alsópáhok, Felsőpáhok) helynevei is.


A múlt év őszén új templomot szentelt Hévízen Szendi József, nyugalmazott veszprémi érsek. Hazánkban ez az egyetlen héttornyú templom; de a tornyok száma nem a hivalkodásnak, hanem a Szentlélek hét ajándékának a jele.


Keszthely:


Keszthelynek a középkorban két központja volt, a mai Fő tér és a kastély környéke, a látnivalók többsége ma is e két helyen és az őket összekötő sétálóutcában láthatók. A városnézést kezdjük a Fő téren. Itt található a Városháza, benne a Polgármesteri Hivatal, amelynek alapjai 18. századiak, mai formájában copf stílusú. A tér meghatározó épülete a ferences rendi kolostor és temploma, amely a törökkorban végvárként szolgált, szentélyében láthatók hazánk legnagyobb felületű gótikus falfestményei.


A Festetics kastélyt 1745-ben kezdték építeni, mai formáját 1884 és 1887 között nyerte el. A 101 helyiséges épület ma múzeum és konferencia központ. Legértékesebb helyisége az 1799-1801 között épült könyvtárterem, amelynek bútorzata eredeti, könyvállománya 86.000 kötet. 16 terem mutatja be a 18-19. századi főúri életmódot, de itt tekinthetők meg a Magyar nemzeti Múzeum legszebb díszfegyverei és a híres Windischgraetz trófea-gyűjtemény is. A tükörterem az idegenforgalmi szezonban naponta ad otthont koncerteknek.


Városi strandon a Szigetfürdő máig őrzi a régi építmény körvonalait. A mélyen a vízbe nyúló móló nemcsak a menetrend szerint közlekedő hajók fogadását biztosítja, de kedvelt horgászóhely is.

Sümegi vár

A sümegi vár környezetéből 87 méterre kiemelkedő sziklákon 270 m tengerszint feletti magasságban épült. Észak-déli irányban hosszan elnyúlik, és épületeinek, védőfalainak szabálytalan sokszögű alaprajza van. A vár hosszúsága mintegy 125, a legnagyobb szélessége pedig csaknem 80 méter.


A Balaton-felvidék legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt várromja. Magját XIII. századi építkezések alkotják, amihez a XV. században kiépített vár falai csatlakoznak. Az egész együttest azután a XVI. században ágyús védőművekkel egészítették ki.

Kehida

Fedett és szabadtéri élményfürdő, hullámfürdő, gyermekpancsoló, poolbár, pezsgősziget, szaunaoázis, salátabár csábítja a fürdőzés szerelmeseit.A radont nem tartalmazó, minősített kénes gyógyvíz kiválóan alkalmas mozgásszervi, idegrendszeri, nőgyógyászati problémák kezelésére. A termálvíz nem tartalmaz rádiumot, ezért gyermekek és szívbetegek egész nap fürdőzhetnek benne.

Zalakaros:

Ezen változatos vidéken valamennyi Nyugat-Magyarországra jellemző szépség és vonzerő megtalálható; a táj síkság és lankás dombsorok arányos váltakozása; a növényzet erdők, ligetek és virágzó mezők, zöldellő harmóniája, amelyet ritka növényi társulások és védett állatok fel-felbukkanó látványa tesz különösen értékessé. És van egy a hétköznapi emberi értékrend fogalmaival alig meghatározható különös kincs, a föld forrongó mélységeinek becses ajándéka, különféle értékes ásványok oldatával telített, közel 100 C-os gyógyvíz.

 

Térképek: